Nem gondoltam volna, hogy Shakespeare egyik leghíresebb drámáját ilyen tömören is színre lehet vinni. Hargitai Ivánnak és a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak sikerült.

Amit már a szereposztás olvasása után is felkelti érdeklődésünket az az, hogy csupán négy színész (Kókai Tünde, Patkós Márton, Varga Lili és Farkas Franciska) játszik a darabban. A Macbeth – ahogy a legtöbb Shakespeare dráma is – sokszereplős, így elgondolkozunk, vajon hogy oldják meg ezt a színészhallgatók? A válasz: igen egyszerűen, mind a négyen több szerepet játszanak; négyen testesítenek meg hat szereplőt. A szerepek váltakozása az elején kicsit zavaró, de ha a nézőnek sikerül kisilabizálnia az egyes szerepeket indikáló jelmezt – mert egy-egy ruhadarab jelezte a szerepváltozást -, már érthetőbbé válik a helyzet. Így lesz egy-egy kabátnak vagy szoknyának meglehetősen hangsúlyos szerepe az előadásban.

Ahogy az előadás végeztével lefelé sétálok a Padlásról, rápillantok az órámra, és igen meglep, hogy a darab kezdése óta csupán 75 perc telt el. Akkor gondolkodom el azon, hogy valójában mennyit húztak az eredeti szövegből, hogy úgy kerüljön színpadra, ahogy. De ami érdekes: nem volt zavaró a jelenetek és a szereplők hiánya, a történet ugyanaz maradt. A – szöveghű – dialógusokon és monológokon kívül több néma jelenet is van, mikor perceken át csupán testjátékkal játszanak a színészek. A – forgószékeken, csövekkel előadott – harcjelenetektől kezdve egy-egy szereplő halála minden fajta szöveg nélkül zajlik, ami kifejezetten jót tesz az előadásnak.

A sötét és zárt Padlás magában is kissé nyomasztó helyszín, ám a két oldalon végig elhelyezett hatalmas rajzok még zsúfoltabb érzéssel töltik el a körben ülő nézőket. A díszlet egyszerű és praktikus: két asztal, valamint négy forgószék. Az asztalok hol ágyként, hol dobogóként szolgálnak, a székekben pedig ide-oda csúszkálnak a színészek az előadás során.

Érdekes volt látni, hogy a fiatal színészek hogy váltanak egyik szerepből a másikba pillanatok leforgása alatt, és mindet ugyanolyan élethűen képesek eljátszani. A gyors párbeszédek, sodró tempójukkal pedig egészen magukkal ragadják a nézőket.

Fotók: Ódry Színpad

Pálla Orsi