Ki gondolta volna, hogy egy csapat egyetemista és a nem éppen könnyű „nagy magyar nemzeti drámánk” találkozásából ilyen jó dolog sülhet ki? A Kaposvári Egyetem színinövendékei (pontosabban a Cserhalmi-osztály) és Vidnyánszky Attila valami olyat hoztak létre, ami nagyon remélem, hogy számos előadást megél, és rengeteg középiskolás diákhoz eljut. Ez a Bánk-misszió.

Még az elején meg kell jegyeznem, hogy a Bánk-misszió nem rendhagyó előadás. Már a címe is azt sugallja, hogy valamilyen célja, küldetése van. Ez a feladat pedig nem kicsi: meg kell tanítani, (a Nemzeti Színház igazgatójának szavaival élve) meg kell éreztetni a diákokkal Katona József történetét. A legmegfelelőbb mód erre, hogy a csapat különböző középiskolákba látogat, és ott tantermi előadásként játssza el – így a gimnazisták testközelből tapasztalhatják meg, milyen is volt az a 19. századi Magyarország, amiről Katona ír. Vidnyánszky ennek az évadnak az elején, szeptemberben rendezett a színházban egy Bánk bánt, ami egyfajta „nagytesója” a tantermi verziónak. A Cserhalmi-osztály tagjai a „nagy Bánk bán” előadásban kisebb szerepeket játszottak, a misszióban pedig ők a főszereplők. Az azonban, hogy a darabban színinövendékek vannak, semmit sem von le az értékéből – sőt, mivel az egész elsősorban diákoknak szól, csak megkönnyíti a befogadást.

Miben áll ez a diákcentrikusság? Mindenek előtt a történet leegyszerűsítésében. Mikor eldöntöttem, hogy megnézem az előadást, tartottam tőle, hogy egy lebutított, csonka Bánk bánt fogok látni. Szerencsére a lebutításig nem mentek el az alkotók, éppen annyit húztak ki a drámából, amennyit kell. Az egy óra hosszúra redukált szöveg (dramaturg: Verebes Ernő) tökéletesen magában foglal minden fontos jelenetet, mozzanatot, szereplőt, így azoknak sincs hiányérzete, aki már jól ismeri a drámát. Nem kis feladat lehetett a Katona által papírra vetett, mára elavult nyelvezetben íródott szöveget meghúzni, itt-ott érthetőbbé tenni vagy magyarázni – mindezt úgy, hogy semmit és senkit ne hagyjanak ki. Kézenfekvő megoldás lett volna a rövidítés érdekében szimplán kihagyni Mikhált, Simont vagy Izidórát, de kimondottan az alkotók kikötése volt, hogy cselekményszálat és szereplőt kihagyni tilos. És sikerült!

Diákszemmel nézve a Bánk-misszió az egyik legbefogadhatóbb előadás, amit szerintem a legtöbb tanuló szívesen nézne (irodalom óra helyett, vagy amellett). A darab már az első mondatával biztosítja a nézőket, hogy a kicsit homályosabb vagy érthetetlenebb részekhez magyarázat is társul majd. A drámában leírt helyszíneket és nemzetiségeket a mai megfelelőjükkel párosítják – így egész biztosan mindenkinek világos a ki-kicsoda. Az ifjúság jobban megért és magáénak érez egy témát, ha azt annak teljes valójában látja. Ezt sikerült tökéletesen eltalálnia az osztálynak és a rendezőnek. A királyi udvarban zajló habzsi-dőzsi többször megelevenedik a néhány négyzetméteres térben, a maga nélkülözhetetlen elemeivel: lakoma, testiség, zene. Éppen a zene az, ami még ennél is jobban megtolja az előadást. Fantasztikus ötlet egy (néhol énekesként fellépő) narrátort tenni a történetbe (még akkor is, ha erre csak az osztály létszáma miatt volt szükség), aki egy teljesen modern, a huszonegyedik századi diákokhoz közel álló vonalat húz magával: egy zenekart, dobbal, gitárral, basszussal.

A színésztanoncok vizsgaelőadásainak kiválasztásánál mindig nehéz a döntés. Szinte lehetetlen olyan darabot találni a drámatörténetben, amelynek a szereposztása pont passzol az adott osztályhoz. Némi átalakítással (például, ha tesznek a nemi vagy a fizikai kikötésekre) ezt persze ki lehet bekkelni. De ezzel csak egy probléma van megoldva, ekkor jön csak elő a másik. Hogy lehet elérni, hogy nagyjából az összes növendék egyforma nagyságú szerepet játsszon? Hát… így. Kifejezetten jót tett az előadásnak, hogy nem Bánk és Ottó körül forgott a történet. Pontosabban, nyilvánvalóan ők voltak az origo, de – legfőképpen az idő rövidsége révén – kevesebb idő jutott az ő magasztalásukra vagy soha véget nem érő szenvedésük manifesztálására. Emellett viszont a dráma többi szereplője is megközelítőleg annyit játszott, mint ők. Az előadás már az elején azzal nyerte el a tetszésemet, hogy a látszólagosan másod- vagy harmadrendű szereplőknek (mint Tiborc vagy Izidóra) nagyobb jelentőséget tulajdonított, mint az eddig látott Bánk bánok. A „kisebb” szerepek felnagyításával arányosan a „nagyobb” szerepeket lejjebb kellett húzni – ezért láttunk az előadásban kevesebbet Melindából és Ottóból is, mint Katona szövegében.

Ami a díszletet és a kellékeket illeti, azokról nincs túl sok beszélnivaló. Tantermi előadás lévén a díszlet kimerül egy zongorában és néhány székben. Kellékekből viszont annál több van. Rengeteg apró, de nagy jelentőséggel bíró kellék van a színpadon: esernyő, vizes edény, kis gyógyszeres üvegek, papírkorona stb. Nem könnyű feladat a sok kis kellék (vagy kellékmaradvány) közt lavírozni, az előadás végére olyan a színpad, mint ahol bomba robbant. Csodával határos dolog, hogy a színinövendékek nem dobtak hátast meg-megbotolva egy elhasznált tárgyban.

Azért kicsit vonatkoztassunk el az előadás tantermi jellegétől, és pillantsunk rá felnőtt szemmel is. A történetet már ismerve nem kellett annyira koncentrálnom a színpadon zajló nagyobb eseményekre (mint például az előadás vége felé, a dulakodás közepette kitörő káoszra), így inkább a többi szereplőt mustráltam. Amennyire globálisan tekintve egy leegyszerűsített Bánk bánt látunk, annyira tele van olyan apró, szemmel alig észrevehető mozzanatokkal, amik tökéletesen magyaráznak egy-egy helyzetet, és hibátlanul leírnak egy-egy szereplőt. Gondolok itt arra többek közt, mikor a Gertrudis halála utáni fejetlenségben Izidóra egy széken ülve azt ismételgeti suttogva: „Haza akarok menni…”, vagy arra, hogy ugyanabban a jelenetben az elnyűtt és elhasznált koronát Petúr titokban a saját fejére próbálja. Mekkora súllyal bírnak ezek a jelentéktelennek tűnő mozdulatok!

A Bánk-misszió nem csak a játszó növendékeknek érdekes tapasztalat (nem lehet könnyű középiskolások kereszttüzében helytállni egy egyébként sem könnyű szerepben), hanem a befogadó osztálynak is garantáltan maradandó élmény. Bánk-missziót minden középiskolába!

(A tantermi előadással kapcsolatos információkról bővebben: agnes.szabo@nemzetiszinhaz.hu)

Fotók: Eöri Szabó Zsolt

Pálla Orsi