Egy nem megszokott, kevéssé ismert színdarabot is műsorra tűzött a budapesti Örkény Színház a 2015/2016-os évadban. Arthur Schnitzler 1912-ben írt darabját, A Bernhardi-ügyet, magyar színpadon másodszorra láthatják a nézők, ezúttal Ascher Tamás rendezésében.

Az előadás legelején kiderül, hogy ez egy végtelenül egyszerűen színpadra vitt dráma lesz. Míg a nézők a székekben elhelyezkedve várják a fények kihunyását, Gálffi László már a játéktéren ül – háttal a közönségnek. A szín majdhogynem üres. Csupán pár széket, egy asztalt, és az azon heverő mappákat, valamint néhány apró kelléket látunk. Lassan a csendes, mozdulatlan kezdőképből átváltunk az első jelenetre: beindul a klinikán az élet. Orvosok, asszisztensek sétálnak fel-alá a színen, majd mindegyik eltűnik, és az üres színpadkép elsötétül. Ekkor jelenik meg az egyik fehér falon a KLINIKA felirat, ami teljesen világossá teszi a történet helyszínét. Kissé túloznék, ha azt mondanám, hogy ez volt az egyetlen megmozdulás az előadás során, ám ez az állítás nem áll távol az igazságtól. Az egész színdarab során alig mozognak a szereplők. Legtöbbször egymás mellett, vagy egy asztal körül ülnek, netalántán egyik-másik néha bemegy az "irodába" vagy a "kórterembe". A mozgás ilyen szintű hiánya ez esetben nem zavaró, inkább a szövegre összpontosítja a figyelmet. A dialógusok és a monológok túlnyomó része is komoly, sőt, egy-egy, futólag elhangzott szónak is fontos szerepe van, akárki szájából is hangozzon el. Az tény, hogy ez a fajta letisztult játék néhol, legfőképpen a hosszabb párbeszédeknél, unalmassá válhat. A legtöbb színdarabban az elnyújtott dialógusoknál betesznek egy-egy mozdulatsort, vagy megjelenik a színen egy újabb szereplő, de a mi esetünkben a beszélgetés úgy ér véget, ahogy kezdődött: például egy széken ülve, mindössze két emberrel a színen.

Sokszereplős darab lévén magától értetődik, hogy 'kevésbé fontos' szereplők is megjelennek a színen. De nem A Bernhardi-ügy esetében. A kisebb szereplők is viszik előre a cselekményt, akár egy-egy mondatukkal, mint például Oskar (Szabó Sebestyén László) esetében: "Antiszemita vagyok. Ugyanakkor anti-ária is.", vagy Ludmilla nővérnél (Kókai Tünde), aki elindította az egész történetet a maga naiv buzgóságával. Noha a klinika orvosai és a minisztérium dolgozói mind fontos szerepet töltenek be, két főszereplőt talán mégis találunk a darabban: Dr. Bernhardit, a zsidó származású igazgatót (Mácsai Pál), valamint Dr. Flintet, a kultuszminisztert (Gálffi László). A rosszakaró igazgatóhelyettes (Für Anikó), vagy a kissé egocentrikus és kétszínű nőgyógyász-professzor (Csuja Imre) jelenléte is nélkülözhetetlen a darabhoz, ám történet középpontjában mégis Bernhardi és Flint kapcsolata áll. Melyik a fontosabb: a személyes baráti kapcsolat, vagy a politika? Régi barátok lévén a kultuszminiszter (Gálffi László) először védeni próbálja Bernhardit, azonban a minisztérium reakcióját látva inkább saját bőrét menti, és gyakorlatilag bíróság elé küldi barátját.

Dr. Flint jelleme, ugyanúgy, mint Bernhardié elég összetett. Az egyik pillanatban még régi barátja kedvében jár, a következőben már majdhogynem tönkreteszi. Mácsai Pál játéka láttán nehéz eldönteni, hogy ez az ember szerethető-e vagy sem. Magánemberként olykor türelmetlen és lenéző, ám orvosként és igazgatóként páratlan. De nem csak a két főszereplőnek ismerjük meg több oldalát, ugyanilyen komplex karakter például a főtiszteletes (Nagy Zsolt). Az ő alakja egy végtelenül elhivatott pap, aki azon dolgozik, hogy az összes embernek megadja a megbánás és megbocsájtás lehetőségét haláluk előtt. Elhivatottságánál fogva érthető, hogy miután egyszer kudarcot vall (amennyiben meghal az adott páciens, hisz Bernhardi doktor nem engedi be a haldoklóhoz – ebből lesz az a bizonyos címadó Bernhardi-ügy), teljesen kifordul magából a fiatal plébános. A későbbi látogatása az orvosigazgatóhoz rávilágít az ő kétségeire is. A bírósági per lefolyása után a klinika dolgozói nyíltan két részre oszlanak: az egyik fele az igazgató mellé áll, a másik fele azonban a lecserélését szorgalmazza. A pap elnézést kérni megy Bernhardihoz, azonban egy másik emberként távozik tőle, immár ő is a főorvos ellen fordul.

Témájánál fogva nem csoda, hogy a művet anno betiltották Ausztriában; és azt sem kifogásolhatjuk, hogy Magyarországon is kizárólag a Vígszínház tűzte műsorra jó néhány évvel ezelőtt. Schnitzler szövege és története, Ascher Tamás leegyszerűsített rendezése hihetetlenül aktuális tud lenni, mai szemmel nézve is. Biztosra veszem, hogy az egészségügyben dolgozók – de valószínűleg más szakmabeliek is – rá-rá fognak ismerni néhány kollégájukra, vagy egy-egy, már átélt szituációra.

Fotók: Örkény István Színház

Pálla Orsi